Pofátlan vagyok. Mindig is az voltam, hogy őszinte legyek, folyton kimagyaráztam magam a saját hülyeségeimből és soha nem érdekelt, hogy utána egy büdös bunkó parasztnak néztek, mert még így is sikerült stílusosan távoznom, és megmondom, én erre büszke vagyok.
 Igazából nem tudom, minek írok ide ennyi idő után, teljesen értelmetlen. Annyiszor nekiültem már ennek a bejegyzésnek, de soha nem sikerült a végére érnem, mindig meguntam, volt jobb, érdekesebb, amit írhattam volna. Talán csak magamnak akarom lezárni ezt az egész mizériát. Bármikor, mikor abbahagytam egy blogot, csak letöröltem minden adatot és kész, nem szenvedtem vele tovább, aztán valahol máshol újrakezdtem, egy ideig ment is, évekig akár, és újra abbahagytam. Most döntöttem úgy, hogy befejezem. Mármint végleg, és saját magamnak is hagyok egy jelet, hogy hülyeség újrakezdeni.
 18 lettem a napokban, egész pontosan egy hete lesz holnap és kurvára semmi sem változott azon kívül, hogy nem kuncogok magamon, mikor tanulás közben eliszogatom a sörömet kis nyugodtan vagy épp néha legurítok egy kerítésszaggatót a családdal és elbeszélgetünk olyan dolgokról, amik egész héten nyomtak minket.
 De amúgy meg minden baromira megváltozott, ha nagyobb időintervallumot nézek. Eltűnt az a fellengzős kis senki, aki voltam, helyette egy olyan senki lettem, akire valamilyen szinten büszke vagyok. Jellemezni sem nagyon tudom, igazából nem is akarom.
 Nem tudom mire akarok kilyukadni. Nem tudom minek írom még ezt mindig. Nem is fontos.
 Egyre rosszabb az egészségem, de én egyre kitartóbb vagyok. Talán műtenek. Talán nem. Érdekel és nem is. Néha zokogok, néha meg nevetek azon, hogy milyen buta vagyok, hisz rengeteg mindenem van, amiért megéri küzdeni. Most épp az előbbi van, kéne egy zsepi, de holnap már nevetni fogok reggel a vonaton mikor találkozok a barátaimmal, akik segítenek kinyitni azt a kurva kólásüveget, mert szarok a csuklóim, és nem a világ legnagyobb sajnálatával néznek rám, mert megszokták. Szeretem azokat az embereket, akikkel körül vagyok véve. Nagyon. Talán ők is engem.
 Nem szeretek káromkodni, de néha olyan ízesen jön az ember szájára vagy ujjára, vétek kihagyni. Ez is a nyelv része végtére is, használjuk bölcsen, nemde?
 Kicsit fáradt vagyok, többnyire szellemileg. Néha jó lenne pihenni, mondjuk egy évet. Vagy többet. Igen, nem lenne rossz.
 Elkezdtem angolt tanítani, tanítgatni. Elkezdtem rendesen tanulni a japánt. Vannak terveim és céljaim. Apám 14 év után meglátogatott magától, bár ennek nem örülök, de ez is egy mérföldkő ha úgy vesszük.
 Jajj, sok dolog van és még mennyi lesz, én meg folyton megakadok és kitörlöm a mondataim, mert nincs értelme leírnom őket. Semmi sem változott, holott mégis, és ezt nem ilyen formában kellene megosztanom. Szeretek mesélni - írásban is, de a saját életemet és tapasztalataimat nem. Annál szeretem látni, mások miként reagálnak. Szeretem látni az arcokat, amikor magamról beszélek. Szeretem látni a kiülő gondolatokat. Ez egy jó dolog, nem?
 Szóval végeztem.

Vázlatolok, hogy a legközelebbi bejegyzésnél tudjam, hol tartottam, miről kéne írnom, meg random dolgok, amik gsus. Tehát ömlesztek. Csak így életjelként meg idk, kell.

• Nem megyek nyári conra *i cri evriteim*
• Őszire viszont igen, és Leona van tervben SUNLADY RULZ
• Újra kéne írnom a blog kódját
• Leporoltam a régi tumblröm
• Annak is újra kellene alkotnom a kódját ffs lusta voltam idáig
• A TERA chatje némely szerveren rosszabb néha, mint ami twitchen megy (én baromira élvezem)
• Egy éve el akarom adni az egyik pareszom de nincs szívem.
• Nem szabad visszanézni a két évnél régebbi beszélgetéseket. Nem. NEM.
• Városba akarok költözni de nem akarom itt hagyni ezt a helyet help meh.
• A nyaram eddig abból áll, hogy kockulok, eszem és alszom
• Időben kéne visszaírnom embereknek, mert valaki már 3 hónapja vár a válaszomra fml
• Rászánom magam és veszek nyári ruhákat, erre esik vagy borult az idő
• Össze kéne kaparnom egy kis pénzt hétvégére
• A PlayIT amúgy jó volt! Nagyon jó, fun volt az egész.
• Nyáron nyelvvizsgázom mert miért is lenne két és fél tanulásmentes hónapom, ugyan, hiszen helyette magnózhatok német felsőfokú tanszövegeket
• És utána még két nyelvből egy éven belül, jóleszez
• Utálom a buszsofőröket

 Biztos (...?) mindenkinek van az az érzés, mikor valamilyen könyv/sorozat/manga/AKÁRMI véget ér, amiért odavolt, és nem érzi magában többé az élni akarást, csak ül a gép előtt és üveges szemekkel bámul, aztán egy teljes napra tökéletes emocionális ronccsá avanzsálja magát.
 Na most velem ez történt. Nagyon bele tudok homoszexualizálódni fikcionális dolgokba, a Pandora Hearts aztán meg van olyan gyenge pontom, mint a Harry Potter és a Bloodsong, éreztem is amúgy a vesztem, mikor megtudtam, hogy kijött a legutolsó fejezet, nem is nagyon akartam elolvasni, halasztgattam-nyújtottam a helyzetet.
 Aztán megtört a jég, aminek nem kellett volna, és meglestem a dolgot.
 Az, hogy letört voltam, nagyon enyhe és tapintatos kifejezés arra, hogy összegubózva fetrengtem az ágyamon, szabálytalan időközönként felsírva, hogy "MIÉÉÉÉRT", a nap hátralévő részében pedig életveszélyes volt hozzám szólni, mert kínosan labilis volt az érzelmi világom, főleg, mert ennyire keserédes vége lett hogy basszameg.
 Ja, én ilyen gusztustalan fangirl vagyok kevés mű esetében (azért ahhoz, hogy valamiért ennyire rajongjak, meg kell dolgozni), de azokéban nagyon. Mármint így tényleg, nagyon durván.
 Mostanra sikerült összekaparnom magam a parkettáról, de azért még ott köröz a fejemben a gondolat, hogy most úgy konkrétan mit is kezdjek az életemmel (még jó, hogy van tumblr és megment a fandom), szóval ezt a részt most itt abba is hagyom, mielőtt túl mélyre ásom magam megint.
 Az összekaparó procedúra része lett amúgy, hogy mivel csórtam kölcsönbe egy rövid fehér pareszt, ami nyárra fog kelleni (ha minden igaz, a sajátom is meglesz hamarosan a sárga lencsékkel együtt), toltam egy costestet (mert miért ne olyan cosplayt vállalnék be nyárra, amihez 6 kilónyi smink kell, hogy jóval komorabb, erősebb és idősebb legyen az arcom), ami nem lett annyira förtelmes szerintem - bár a nyakamat sikerült úgy megalkotnom, mintha erős drogfüggő és anorexiás lennék, azt a részt még gyakorolnom kell, de nvm.

még jó, hogy a karakter szemöldöke nem fehér, komolyan. *isteni fehér fény a háttérből* (remek fotós lennék)

 Ééééés a páncélelemekbe is belekezdtem, szép lassan, türelmesen, részletesen - nyáron konkrétan meg fogok dögleni abban a ruhában a melegtől, de megéri. Teljesen megéri. Most nem kapkodok el semmit, van három hónapom, olyat fogok alkotni, amibe nem fog belekötni senki.
 Pont arról beszéltünk Benivel valamelyik nap, hogy végre olyan karakter választottam, ami nem áll egy fél világgal arrébb tőlem orgánumügyileg, már csak orosz akcentussal kell megtanulnom angolul beszélni, és minden tökéletes, pláne, hogy versenyezni sem fogok, szóval még időm is lesz, Daichinek pedig van egy jó gépe, szóval ha kijön conra (márpedig jönni fog, ha az én rábeszélői képességeimen múlik), még akár jó képek is készülhetnek, ami jó.
 Szóval most overmotivated vagyok n' stuff, az a tény mondjuk kezd eljutni hozzám, hogy egy hónap és matek kisérettségi (a némettől nem félek, elég stabil a tudásom mind abból, mind angolból, ráadásul szóbelin el lehet harapni a szavakat, és nem nagyon kérdeznek vissza, hogy "dem vagy den?", de ha igen, sem piszkítom össze a bokám), én meg péniszt nem tudok belőle, mármint így tényleg, annyira semmit, hogy az már nevetséges, de emiatt nem aggódunk. Van még egy hónapom.
 (a szívem sír, hogy mennyit fogok én még szenvedni az előtte lévő egy hétben)
 Hagyjuk inkább és lépjünk.
 Szóóóval voltam Mituéknál, mivel megbeszéltük, hogy a születésnapomról maradt némi alkohol, amit el kellene tüntetni, plusz Zoránnak is születésnapja volt, miért is ne futnánk össze meg lesnénk be az összejövetelre egy pár órára.
 Hát az ottani "házi sör" rettenet volt, mondjuk mikor ezt a kelleténél hangosabban mondtam ki, mikor elment mögöttem a pultos, valahogy érezni véltem, hogy legszívesebben kidobna onnan, de Himéék jót röhögtek azon, milyen fájdalmas fejet vágok, miközben ittam - félreértés ne essék, én pártolom ezt az italt, de hogy ez tényleg undorító volt, az biztos.
 Tehát a hangulat jó volt, viszont Hime hamar elment, meg én is csak úgy 11-ig maradtam lent, utána felmentem Rukiékhoz (ilyen dementor-stílusban, kabáttal a fejemen, mert esernyőt vinni magammal borult időben túl mainstream), Mitu meg lent maradt még azzal a felszólalással, hogy ne nagyon aludjak be, mert ő még kockulni akar, miután hazaér (nem vagyunk rettentő függők, egyikünk sem, ugyan hagyjuk már, nonszensz), meg dumálni, ilyenek.
 Amiből végül nem lett semmi, mert elaludtam, ő meg cuki volt és nem keltett fel.
 Jövő héten pedig diáknap, egészségnap meg ilyen interaktív cumókok, szóval előbbin főzünk (mint az egyetlen számunkra is értelmes diáknapi program nálunk D:), az már más kérdés, hogy mit.
 Kijött a Bloodsong második kötete és nincs rá pénzem atm, szóval megyek bankot rabolni.

ez a kép teljesen beleillik a posztba. trust me.

 Ezt a conblogot nagyon gyorsan (és tele typokkal) fogom bedarálni - ugyan olyan sebességgel, mint ahogy elment a con. Mert hát baromi rövid volt.
 Naszóval az úgy volt, hogy cseszettül nem voltam/vagyok megelégedve a cp-vel, de így tényleg, a mai napig nem békéltem meg vele, con reggelén el akartam sírni magam, hogy se abroncsom, a fegyverem is szar lett, árnyékolni sem tudtam (ezt amúgy ma, így három nappal con lecsengése után meg is kaptam, hogy why the fuck jelentkeztünk versenyre, amúgy is szarok voltunk, etc., de legyen ez a kisebbik probléma), meg rám jött az "utálom magam hagyjatok meghalni, eladom a jegyem"-érzés, szóval ilyen lebiggyedt szájjal tuszkolt be anyum és nővérem a kocsiba (mert egyedül nem tudtam beülni a rettenet mennyiségű ruha végett D:), hogy kidobjanak Mituéknál szolid 4 és fél óra alvás után, mert az nonszensz, hogy én időben befejezzek valamit és elégedett legyek vele, plusz még ki is pihenjem magam conra, szóval hajnali fél egyig Imagine Dragonst hallgatva festettem az épp megszáradt papírmasét, és még a festékem is kifogyott, aztán (!!!) még nekiálltam lámpafénynél szemöldököt szedni és körmöt festeni, mert azt kell. 눈_눈
 Conon bementünk öltözni, mindenki idegbeteg volt, én felfelé menet el is estem és leszakadt a ruhám aljáról két gömb, a kezem remegett az idegtől ahogy szorongattam a ragasztópisztolyt, közben Nino kisminkelt, Ruki meg rohangált, mint a veszett egér, hogy megtalálja Mercit és Szilut.
 Szóval nagyon szarul kezdődött, de egész jól ért véget!
 Amint kimentünk az öltözőből, lezavartuk az előzsűrizést és le tudtunk menni sétálni egy kicsit, elég sok pozitív visszajelzést kaptunk, amitől nekem nagyon-nagyon, de TÉNYLEG NAGYON repesett a kicsi szívem, mert tényleg egyáltalán nem voltam biztos magamban, készült kismillió kép a nap folyamán, aminek azért örülök. Kevésbé az olyan kérdéseknek, hogy "miért nem csináltál DJ/Arcade Sonát", de az mindegy, nem idegeskedünk ilyesmin.
 A legjobb része az egésznek az volt, mikor a színpad mögött álltunk és vártunk, amennyi ökörség ott elhangzott, az fenomenális, van egy rakás kis videó, ahogy egy-két fellépés zenéjére mi is előadtuk magunkat egymás között, beszélgettünk a hátsókról, az épületes beszélgetések az életről (meg a Gyűrűk Uráról), popsik, hogy legközelebb csak annyit mondunk a zsűrinek, hogy világbéke, fenekek, ahogy a "főpróba" Titanic-imitációba torkollott Celine Dion zenéjével, még több popsi, meg úgy egészében, az a háromnegyed óra tényleg remek volt, és azt említettem már, hogy volt szó a formás hátsókról? Teljesen jó beszédtémáink vannak.
 Aztán jött a fellépés. pontosan tudták, hogy még az osztályom előtt is elsírom magam törifelelés közben (ez tényleg megtörtént nem is olyan rég, rettenetes vagyok, ha ki kell állni és szerepelni kell miközben mindenki halálos kussban néz rám), nem az én asztalom ez a fellépősdi, de végül csak belementem harmadszorra is, mert cp-ben másabb valamivel az élmény, meg nem egyedül állok ott, de ott már összeomlott a lelki világom, mikor közölték, hogy én megyek fel először.
 Még jó, hogy folyton mozognom kellett, mert remegtem a félelemtől, szerintem az arcom is inkább sírós volt mosolygás helyett, aztán mikor a végén pukedliztem volna befejezésként, annyira beleremegett a lábam a mozdulatba, hogy majdnem összeestem, verseny után mindenki ott paskolgatta a vállam, hogy nincsen semmi baj, jó volt-szép volt, legyek olyan kedves nem elsírni magam, összeesni meg semmi hasonló biznisz ne történjen, az mindenki belső harmóniáját megzavarná.
 Mászkálgatás, készült hattonnányi kép (a legjobb, mikor megállítottak a nappal szemben, hogy akkor póz meg minden - na az én mosolyom ott hunyorogva olyan fájdalmat tükröz a képen, hogy az izomból megcsap, amint meglátod, egyszerűen zokogtam a röhögéstől azon a fotón miután megláttam, de a többiek sem viselték jobban a helyzetet, csak ők meg sem próbáltak vidámnak tűnni), jó volt-szép volt, elvoltunk, összefutottam 1-2 ismerőssel, összességében ez volt a con nagyobbik része, és nem volt rossz, nekem tetszett. Olyan fél hat környékén már én vetettem fel az ötletet, hogy öltözzünk át, mert nem tudunk haladni - leállítottak képet készíteni csapatostul, meg amúgy is úgy járkáltunk, hogy a többiek sorfalat álltak körém, hogy ne törjön el hatodszorra is a fegyverem ^^"
 Utána alappareszban mászkáltam, a rendes hajam konkrétan elég undormány módon nézett ki alatta egy elég meleg nap után, fotókat készítettünk, rameneztünk, rám, miután éreztem, hogy megcsapott a szabad mozgás szele úgy civilben, rám tört a kilométerhiány, szóval rohangáltunk Mituval ketten mint az idióták, és esküszöm ezt a részét imádom a legjobban a conoknak.
 Aztán este jött a mélypont, hogy két jelölést kaptunk, semmi díjat, szóval két pofára tömtük a csokit amit szereztünk meg Anett ropiját lelki vigaszként, utána pedig úgy döntöttünk, hogyha már nem nyertünk, legalább menjünk és sörözzünk egyet.
 Amiből végül az lett, hogy mivel mindenki bepunnyadt a pubban, inkább elmentünk mekizni, aztán felmentünk a pesti lakásra álomba szenvedni magunkat, én meg rájöttem, hogy mivel con előtti héten raktam össze nulláról a cp-t és levegőt venni nem volt időm konkrétan, lemaradtam a legújabb kultúrtermékről (BÖZSI NÉNIIIII), amin seggfáradtan, vésztartalékokon működve én olyan jót vihogtam, hogy felkeltettem mindenkit, aki már aludt körülöttem.
 A vasárnapi nap pedig arról szólt, amit meg akartunk csinálni, de nem volt rá időnk a verseny miatt, szóval mangát vettünk, kidőltünk a fűbe, elszórakoztattuk magunkat, találkoztunk Mátéval, aztán elindultunk, mert még Himét is ki kellett dobnunk, ami egy plusz kerülő, nekem meg szarul mennek a buszaim aznap, pedig nem lakom messze a fővárostól, és nagyjából ennyi.
 Végeredményében tényleg jó volt, de a Sona cp-t soha többé nem veszem fel több indokból sem, és nem versenyzünk conon. A nyári cp-met pedig el kellene kezdenem időben - most igazán jó munkát akarok végezni, amivel elégedett is vagyok, szóval a motiváció megvan. c:

 Na várjál, most kreatív leszek.
 Szóval hú. Rettenet lusta voltam még életjelet adni is magamról.
 Az azért derék, mit ne mondjak.
 Ez egy akkora kihagyás, amit nem fogok maradéktalanul bepótolni, főképp azért, mert fingom sincs, hogy mi történt, ami úgy érdekes és érthetően elmagyarázható n' stuff, szóval ez most kimarad.
KARÁCSONY. Most így visszaolvastam egy csöppet, és kicsit összeszégyellem magam, hogy ezt a bő 3 hónapot ilyen lazán kihagytam, namindegy, rátérünk lényegre.
 ST. PATRICK'S DAY! Emlékeim szerint megemlítettem, hogy én ezt a napot "ünneplem" minden évben, zöldbe öltözök meg iszom egy sört (ízesítettet, mert kiskorú vagyok haha [ezt még én sem hittem el]), és a hangulat meg az érzés, hogy egy napra bizony mindenki ír, szóval ja, nekem ez így jó.
Viszaugorva az időben, ezalatt a három hónap alatt szereztem pár jó ismerőst, akik győriek, hogy még véletlenül se legyen könnyű az életem, szóval Mitukiékkal lecibáltuk őket a fővárosba, hogy ők márpedig eljönnek velünk moziba.
 És eljöttek. És sokan voltunk. És szar volt a film.
 (a "The Woman in Black - The Angel of Death" c. alkotás nem érig meg a mozijegy árát meg a popcorn-mennyiséget, amit elfogyasztasz alatta. srsly, tényleg nem.)
 De utána kinéztünk a Margit-szigetre, mert miért ne tettük volna egy órával azelőtt, hogy csóriéknak menniük kellett a keletibe, hogy elérjék az utolsó vonatot, és az baromi jó volt. Lehet, hogy az arra este békésen kocogók leírtak minket egy csoport félretardált elhanyagolt fiatalnak, akiknek nincs jobb dolguk, mint este kiülni oda és elvihorászni maguknak, de ez a szép benne.
 Meg az a nő, aki beszólt nekünk valamit, aztán pár lépés után megbotlott és olyat hasalt, hogy megkönnyeztem a röhögéstől, majdnem bukfencbe torkollott a mutatvány. Karma's a bitch.
 Nagyon rá vagyok hangolódva amúgy a conra, készül a cosplay, csak a parókám jöjjön meg és örömtáncot lejtek a postán, komolyan mondom. Ha viszont nem, nagyon nincs ötletem, mi lesz, és az ciki, mert nincs másfél méter hosszú sötétbarna hajam, amit két copfba tudok fogni, szóval most azért még van feszültség, pláne, hogy a fegyverbe sem kezdtem még bele, és nincs egy bő hónapom sem.
 Végül is tökre van időm itt ülni és blogolni, szerintem is.
 De legalább tudom, hogy valamennyire értékelhető lesz. Ha nagy a hajrá, jobban teljesítek.
 Meg jobban káromkodom, de az most nem lényeg.
 A hobbiboltos csaj amúgy még mindig paraszt, de mivel annyira nem vagyok megtömve anyagilag, hogy egy kis tégely akrilfestékért bemenjek Bp-re, meg rühellek vonatozni alapjáraton, ezért kibírom, meg amúgy maga a bolt elég felszerelt, de az eladóval hadilábon állok. Gondolom maradandó nyomot hagyott benne, mikor szó szerint rongyosra ázva mentem be a boltba, de az vészhelyzet volt, mert con előtti napon jártunk és nekem még baromira kellett dekorgumi, esernyőm meg nem volt, szóval szar helyzet, dehát megesik.
 Nem is én lennék amúgy, ha nem keltenék kínos első benyomást. A matektanárom is ezért rühell.
 Voltam amúgy Cipruson. Egy hét, török oldalon, és amúgy tök érdekes az egész ottani helyzet, mármint a politikai meg hadügyi, de az emberek és az ottani élet annál inkább.
 Ráadásul ingyen teát kapsz MINDENHOL étkezés után (bár ilyen konkrét éttermek nincsenek is nagyon, annál több gyorskajálda-szerűség). A belső énem megkönnyezte örömében ezt a tényt.
 Igazából erről mesélni nem igazán lehet - voltunk Salamisban, Varosa mellett (mert ugye be nem lehet menni), Nicosiaban, voltunk a ledrán (egy hatalmas piacszerű utca tele hamisított ruhákkal, kiegészítőkkel, mindenfélével, amiről amúgy első ránézésre meg nem mondod, hogy nem valódi, és MINDENEN alkudhatsz, semminek nincs ára, szóval én beruháztam egy kasmírsálra röhejes összegért, mert az eladó nem tudott perfektül angolul és meg akart tőlünk szabadulni mihamarabb, meg hasonlók), Cavo Greko-n, ami szemkápráztató, Larnaca meg egyszerűen gyönyörű, hangulatos és volt egy rettenetesen jó kis kajálda, teljesen nyitott oldalú összeeszkábált dolog, nem is túl higiénikus, szóval olyan tipikus ciprusi, sétáltunk a tengerparton több helyen is. Rengeteget lehetne erről beszélni, órákat, de nekem itt most nincs annyi időm és erőm, hogy mindent leírjak, szóval képek, csak így ömlesztve, meg nem mindenhonnan, mert sok lenne, meg mert a fele még nvérem gépén van. Érzéseim szerint úgyis vissza fogok térni erre a témára még.
 Ja, és én még mindig nem fogom fel, hogy mikor én pólóban döglöttem kint az erkélyen, az ottaniak tömött télikabát-sapka-sál-kesztyű kombóban rótták a napsütéses utcákat és látszott rajtuk, hogy meg akarnak fagyni a gyümölcstől roskadozó narancs- meg citromfák alatt. Ez így nekem még túl mediterrán vagy nem is tudom, nem akarom szegényeket ide hívni, ahol néha még az én nemesebbik felemről is majdnem jégcsillár csilingelt, ha megálltam egy helyben.

 Még mindig elképedek, milyen istenverte tehetség vagyok a kreatív címek adásában.
 Az a baj amúgy, hogyha tudnék is jelentkezni meg írni, ilyenek, akkor sem teszem, mert inkább leülök kockulni, animézni, írni (azt mostanában viszonylag sokat, főleg, mikor áramszünet volt), vagy csak döglődök, a blogolnivaló meg gyűlik.
 Voltunk Pesten Mitukiékkal cosplayes anyagot venni, veszett sokat dumáltunk, és amúgy annyira üdítő csak így hárman leülni, dumálni különféle, sokszor jelentéktelen dolgokról, röhögni ahogy leeszem majonézzal a fekete gatyámat és ott puffogok magamnak, meg ilyenek.
 Abba az anyagboltba amúgy még biztosan visszamegyek, mert rengeteg féle és fajta anyag van, ami nekem assoluto perfetto lesz a jövőben, jó áron, szóval kánaán meg minden, mikor megláttam, hogy a tavaszi tervemhez majdnem minden megvan, hát nem túlzok, hogy eltáncolgattam magamnak ott a polcok előtt örömömben. És még a gatyám sem fog rámenni.
 Mondjuk a lila parókámtól mindenképp meg kell válnom, szóval sír a lelkem egy darabja, de a cél érdekében áldozatokat kell hozzak. Csak hát mégis... ಥ_ಥ
 Meg voltunk teázni is. Lövésem sem volt arról, hogy van itt a környéken egy ilyen ultraspeckó kávéház teakülönlegességekkel, de Ruki mesélt róla, szóval benéztünk. Maga a hely borzasztóan hangulatos volt, fa bútorok, a falakon rengeteg bekeretezett kép és fotó, az ablakban meg már ott ültek a karácsonyi díszek. Mi bevackoltuk magunkat az egyik bokszba a sarokban, és muh. Nagyon kellemes hangulata volt.
 Leadtuk a rendelést, aztán kaptunk 3 állványt a teáinkkal együtt, benne pedig volt egy meggyújtott gyertya, ami melegen tartotta az egészet. Ha engem nem avatnak bele, hogy kell megcsinálni a teát, biztosan elrontom az egészet, de végül sikerült nem elcsesznem, és amíg vártunk, hogy összeérjen aminek össze kell, majdnem lerágtuk az összes cukrot, ami járt hozzá. Nekem a végén nem is maradt az utolsó adaghoz. D:

elég fancy volt azért a dolog

 Megvásároltam a karácsonyi ajándékok nagy részét, már csak a bátyámnak kellene valami emberit szereznem, aztán hamarosan téli con, utána bécsi út, és azt veszem észre, hogy a szépen összespórolt kis pénzem elillant. Nem tetszik túlságosan a dolog, de valahogy mondjuk érezhető volt, hogy ez a hónap elég pénzzabáló lesz, pláne a pár pesti utammal. Közel van meg minden, de vonatjegyet meg ilyeneket azért mégis csak venni kell, az meg azért húzós tud lenni, főleg, ha spúr az ember. Vagyis próbál az lenni, mert nekem az összekapargatás meg a spórolás valahogy nem jött össze most. ◔_◔
 Nincs könyvem, nem tudok mit olvasni - bátyám olyan aranyos volt, hogy meló előtt benyit hozzám azzal a felszólalással, hogy "hallod, írd már össze milyen könyveket akarsz karácsonyra". Meglepetés a javából, mondjuk nem bánom -, és rendesen megvisel. De legalább a listára írtam jó 15 kötetet, a fele ellát 1-2 hétig, ha nagyon belelendülök.
 Komolyan könnyebb etetni mint könyvet venni. Az e-bookon is frissíteni kellene a könyvtáram btw. (ha már máshol nem, legalább itt jegyezzem fel, hátha emlékeztetem magam rá, ha felnézek).
 A vér énekéről tényleg fogok áradozni, csak még nem érzem magamban a belső erőt, hogy én arról elfogulatlanul írjak (mert ugyebár kurvajóvolt), ráadásul az volt a legutóbbi könyv, ami igazán megfogott.